És aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.

Jézus értelmezésében új megvilágításba kerül a hatalom. Az emberek közötti alá-és fölérendeltség. Az elsőség ugyanis Jézusnál azt jelenti, hogy teljes alárendeltség, mégpedig önként. Berzenkedik ez ellen az emberi természet. Aki hatalmat kap, vagy szerez, az nem alá, hanem fölérendeltnek tudja magát. Van is erre magyar szavunk: felettes. Jézus azt mondja, hogy aki mások felettese, az kell, hogy szolgálója legyen azoknak a másoknak. Evangéliumi értelemben tehát szereptévesztés, ha a hatalommal bírók hatalmukat nem másokért, hanem mások felett, mások ellenében érvényesítik. Ebben pedig Jézus önmagát állítja példának. Ő az első szolgáló. Időben és rangban is. Időben azért mert ő az új Ádám. Isten új teremtése, amivé mi is válhatunk a Szent Szellem által. Válhatunk Isten gyermekeivé, örököstársaivá Krisztusnak, aki első és mégis utolsó, mert azt választotta. Nem a dicsőségért, hanem szeretetből. Jézus belső indíttatása a szolgálatra az isteni szeretet. Ezért ő nem tekinti érdemnek a szolgálatot, hanem isteni életformának. Ezért nem önmagára volt tekintettel, hanem lelkét adta váltságdíjul sokakért. Hatalma a szolgálatban öltött testet.

„És aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.” A teljes bejegyzés megtekintése

És aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.

Jézus értelmezésében új megvilágításba kerül a hatalom. Az emberek közötti alá-és fölérendeltség. Az elsőség ugyanis Jézusnál azt jelenti, hogy teljes alárendeltség, mégpedig önként. Berzenkedik ez ellen az emberi természet. Aki hatalmat kap, vagy szerez, az nem alá, hanem fölérendeltnek tudja magát. Van is erre magyar szavunk: felettes. Jézus azt mondja, hogy aki mások felettese, az kell, hogy szolgálója legyen azoknak a másoknak. Evangéliumi értelemben tehát szereptévesztés, ha a hatalommal bírók hatalmukat nem másokért, hanem mások felett, mások ellenében érvényesítik. Ebben pedig Jézus önmagát állítja példának. Ő az első szolgáló. Időben és rangban is. Időben azért mert ő az új Ádám. Isten új teremtése, amivé mi is válhatunk a Szent Szellem által. Válhatunk Isten gyermekeivé, örököstársaivá Krisztusnak, aki első és mégis utolsó, mert azt választotta. Nem a dicsőségért, hanem szeretetből. Jézus belső indíttatása a szolgálatra az isteni szeretet. Ezért ő nem tekinti érdemnek a szolgálatot, hanem isteni életformának. Ezért nem önmagára volt tekintettel, hanem lelkét adta váltságdíjul sokakért. Hatalma a szolgálatban öltött testet.

„És aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.” A teljes bejegyzés megtekintése

Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül. (Jn 6,15)

Jézus határozottan elutasítja a világi hatalmat. Nincsenek politikusi ambíciói. A mester és tanítvány viszony nem uralkodó és alattvaló viszony. A tanítványságban ott az önkéntesség. Mellérendeltség van, nem padig alárendeltség. A mester példát mutat, szavai így lesznek hitelesek, meggyőzőek, a tanítvány pedig követi mesterét. A tömeg nem lehet tanítvány, a dolog természetéből adódóan. A tömeg érdekek mentén választ uralkodót. Például aki megeteti – mint esetünkben a kenyérszaporítás miatt akarják Jézust királlyá tenni. A tanítvány nem érdek, hanem érdem alapján választja ki mesterét. Jézus érdemesnek bizonyul(t) arra, hogy a tanítványai legyünk.

„Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül. (Jn 6,15)” A teljes bejegyzés megtekintése

Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,1-8.

Illés nehéz küldetésen van túl. Megküzdött a bálvány prófétákkal és győzött Isten erejével. Tanúságot tett arról, hogy csak Isten az egyetlen, bálványok pedig nincsenek. Mégsem tölti el a diadal érzése. Éppen ellenkezőleg. Az életét is mentenie kell, mert a király felesége bosszút forral ellene. A népet ugyan pillanatnyilag meggyőzte, de tudja, hogy milyen állhatatlanok, úgyis hátat fordítanak majd az Örökkévalónak. Annyira el van keseredve, hogy meg akar halni. Prófétaságát is kudarcnak éli meg. Elbujdosik a pusztába és ott a magányban megkeresi őt az Isten. Még feladata van, de azt a maga erejéből már nem tudja végrehajtani. “Erőd felett való út áll előtted!” – mondja neki az angyal.

„Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,1-8.” A teljes bejegyzés megtekintése

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki és valljuk meg ezt hittel. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, segítséget, ha itt az ideje. Zsid 4, 16.

Jézus a mi főpapunk – közbenjárónk – az Örökkévaló előtt. Szükségünk van közbenjáróra. Olyasvalakire, aki szót emel értünk. Jót mond rólunk és mindent javunkra magyaráz. Az emberek a bűnt elítélik, a bűnöst megszégyenítik, megbüntetését követelik. Adható-e kegyelem a bűnös számára? A kegyelemnek kétféle hatása lehet. Az egyik, hogy a bűnös úgy véli büntetlenül vétkezhet. A másik, hogy magába száll és többé nem vétkezik. Kétségtelen, hogy a kegyelemnek van kockázata. Jézus azonban vállalta ezt a kockázatot. Sőt, azt is vállalta, hogy ha a bűnös megkeményíti a szívét és nem akar megtérni, akkor meghal érte, elszenvedve a bűn büntetését. Ez pedig az egész emberiségre érvényes, mert nincs aki nem vétkezett. “Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is. Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvükkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt. Szájok telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik.” (Róma 3, 10-17.) Az emberek szigorúan elítélik a bűnt. A másét. A magukét nem. Jézus azonban különbséget tesz a bűnös és a bűne között. Tény, hogy egy országot sem lehet az evangéliummal kormányozni, mert az emberek a kegyelemben a gyengeség jelét látják, és nem tartják igazságosnak. Isten országában azonban más törvény van. Lehetséges a közbenjárás, a kegyelem, amit nem azért kapunk, mert megérdemeljük. A kegyelemnek már csak ilyen a természete. Keresztény ember épp ezért nem követelheti, vérre szomjazva, a bűnösök megbüntetését. Inkább közbenjár értük imádsággal, jóakarattal.

„Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki és valljuk meg ezt hittel. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, segítséget, ha itt az ideje. Zsid 4, 16.” A teljes bejegyzés megtekintése

Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. Lk 18, 31-34.

Jézus a szűk tanítványi körnek előre bejelenti szenvedését és feltámadását. Utal a próféták írásaira: Úgy mint: A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után. Zakariás 12,10. és Zsoltárok 22, 17-19. Átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Köntösömre sorsot vetettek. És Ézsaiás 53, 3kk Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia… Mi azt hittük, hogy ostoroztatik Istentől… És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.

„Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. Lk 18, 31-34.” A teljes bejegyzés megtekintése

Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. 2Kor 12,7-9.

Orvos! Gyógyítsd meg magadat! – szól a mondás. Pál apostol a nagy gyógyító. Még halottat is föltámasztott. És lám; ő is beteg. Valamitől nem tud szabadulni. Szúró tövis, sátán angyala a testi nyomorúsága. Akinek van krónikus betegsége, ami nem múlik el, csak elviselni lehet, az tudja, hogy miről beszél az apostol. Az állandó akadályoztatás a hétköznapi élet dolgaiban, akár látás-, hallás károsodás, mozgásszervi betegség vagy nem múló fájdalom, mennyire meg tudják változtatni az embert. Mindig ott jár az esze, mindig vigyáznia kell, mindent másképp kell csinálnia. Pál – aki mobilis ember volt, sokat utazott, mozgott emberek között ugyancsak tehernek érezte betegségét. Háromszor is kérte, hogy meggyógyuljon. S akinek annyi imádsága meghallgatásra talált, ez esetben nem járt eredménnyel. Talán szemére is vetették: Ha másokat meggyógyított, magát miért nem tudja? Olyan kérdés ez, amit Jézusnak is föltettek a keresztfán. Ha másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni? Van olyan betegség, testi gyengeség, ami nem múlik el. Pál úgy értelmezte, hogy a betegsége egyfajta egyensúlyt tart fenn. Életében mennyei erők, látomások birtokosa lett. Az őt is meghatározó gyarló emberi természet miatt különbnek is tarthatta volna magát másoknál. De, hogy el ne bizakodjon, jött a tövis. Az szüntelen emlékeztette, hogy ő is csak egy ember, aki folyamatosan Isten kegyelmére szorul. Egyfajta kijózanító élet-kísérője lett a fájdalom. Azzal kelt, azzal feküdt. Nyilván szeretnénk mi is problémamentesen élni. Ez nem feltétlenül megy. A kérdés, hogy fájdalmainkat, akadályoztatásainkat tudjuk-e úgy felfogni, hogy az is a kegyelem megnyilvánulása. Pontosabban, az is arra emlékeztet, hogy kegyelemből élünk. Ez által nem távolít, hanem közelít minket Krisztushoz. Ha tartós, akkor közel is tart hozzá. Nem engedi az eltávolodást. Minthogy azért Krisztus is testileg szenvedett fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved megszűnik a bűntől. 1Pt 4,1. Lehet tehát a szenvedés is sorsfordító ajándék, ha tudom akként elfogadni.

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. 1Kor 9, 24. 27.

Az ókori sportversenyeken nem voltak dobogós helyek, csak győztes és vesztesek. Az edzés akkor is fontos volt. A versenyzők – a siker érdekében – önmegtartóztató életet éltek. Pál apostol a saját küldetését értelmezi versenyként. Olyan küzdelemként, amit teljes erőbedobással lehet csak megnyerni és aztán a küzdőteret győztesként elhagyni. Ez esetben a küzdőtér az élet, a küzdelem vége pedig a halál. A jutalom pedig – ahogy a 2Tim 4,7-ben írja – az igazság babérkoszorúja. Nem az üdvösségről, az örök életről van itt szó, mert azt nem erőfeszítéseinkért kapjuk, hanem ajándékul. Kegyelemből, hit által. (Ef 2,8.) Igénk a hívő élet eredményességét veszi nagyító alá. A nem hívő ember – ha számba veszi életét – azt tekinti, hogy mit tudott a saját hasznára fordítani? Erőt, pénzt, tudást, ravaszságot, mások munkaerejét. Mit tudott kiélvezni az életből? Élete végén eszerint készít mérleget. A hívő ember azt veszi számba, hogy mit tudott élete során mások javára fordítani? Az ő sikerességének az a mértéke. Lehetett az munka, a munka eredményeként megteremtett anyagiak, de lehetett amellett szellemi, lelki kincs is, amit megosztott másokkal. Legfőbb kincs pedig az Evangélium. Jézus Krisztus megváltó szeretete, aminek hallgatása és hirdetése révén eljuthatunk az Istennel való új szövetségre, békességre és üdvösségre. Az evangélium hirdetése csak akkor hatékony, ha annak hirdetője hiteles ember. Nem önmagáért él, nem kihasználni vagy megtéveszteni akar másokat. Szívből kívánja megtérésüket, mert maga is megtapasztalta, hogy Istennel élni jó, az egyedül értelmes élet. Ebben a szolgálatban pedig félre kell tenni a kényelmességet, a személyes ambíciókat és magánügyeket, és úgy kell kezelni az anyagiakat, hogy azok mások javát, létbiztonságát is szolgálják és szavak nélkül is hirdessék Isten gondoskodó szeretetét. Ezek a dolgok nyilván megkívánják, hogy én hátrébb álljak és másokat magam elé engedjek. De mivel az ember nem erre van hitelesítve, hanem önzésre, ezért erre nap-nap után készülni kell. Mint a sportolónak – edzeni kell a lelket, a testet – hogy jó szívvel tudjam mondani, amit Keresztelő János mondott: Jézusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Ennek kell természetessé válnia. Egy régi csendeshéten mondta tréfásan a lelki vezető, hogy a hívő ember úgy nő, mint a tehén farka: föntről lefelé. Hát valami ilyesmiről beszél Pál ebben az igében. Hogyan tudnék olyanná lenni, hogy helyet készítsek Jézusnak mások életében? Tanítással, példával, imádsággal. Vigyázva, hogy míg másoknak prédikálok, magam nehogy alkalmatlanná legyek a szolgálatra.

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. 1Kor 9, 24. 27.” A teljes bejegyzés megtekintése